Hírek

Karácsony Ünnepe

2010-12-22

Patca község lakossága az immár hagyományosan, évről-évre megrendezett Karácsonyi Ünnepségen vett részt december 18-án, a Faluházban.
A program első részében a szennai Fekete László Általános Iskola diákjai léptek fel. Bájosan,  verssel, citerazenével, meghatóan emlékeztettek a közelgő ünnep Istentől eredő, lelkünkben ragyogó dicsfényére.
A következő műsorszámban Pályi János bábszínház-művész, a bábszínészet egyik legnagyobb  újraálmodója lépett fel.
És megtörtént a csoda: képes volt elvarázsolni az egész közönséget, a legkissebbtől a legnagyobbig, szinte pillanatok alatt. Folyamatosan, már a paraván felállítása alatt is lefoglalta, szórakoztatta a közönséget, fantasztikus kapcsolatteremtő képességével.
Előadói, szinészi képességeit nem jellemezném, nem lehet igazán leírni, milyen hatalmas MŰVÉSZ és EMBER ő.
Csak bejön, megszólal, megmozdul, és úgy érzed, ennél nagyobb élmény nem is kell a világon.
Az est befejező részében a Déryné-Színház két, igen tehetséges, ifjú tagja igazi, meghitt, ünnepi hangulatot árasztott verses, zenés előadásukkal.
A nagyon jól sikerült estét ajándékosztás zárta. A falubeliek a pénz-ajándék mellé kapták Bősze Sándor: Falu a Zselicben című könyvét, ami Patca nyolc évszázados történetét öleli át.


Boldog, békés karácsonyt mindenkinek!


Képek hamarosan a galériában.

Szerző: V.M.

további híreink »

www.patca.hu